Zenei alapok#1 - A furulya hangszertörténeti alapjai2016.08.21. 11:59
Kezdőknek#1 - A furulya rövid története
Sziasztok! Ma útjára indítok egy cikksorozatot a hangszeren való tanulást illetően azoknak, akik szeretnének megtanulni játszani furulyán és hegedűn. Ebben a két hangszerhez kapcsolódó, több oldalnyi tanulmányi jegyzetem lesz segítségemre, valamint mindaz, amit eddig más emberektől hallottam és tanultam meg. Azért gondoltam, hogy szeretnék cikkeket írni ezekről a hangszerekről, mert ebben az évben múlt 10 éve, hogy furulyán játszom, hegedű alapjait pedig már azelőtt megtanultam, hogy a kezeimbe foghattam először a STAGG márkájú, fekete, 4/4-es hegedűmet. :) Elsőként a furulyáról fogok rövid cikket írni nektek, vágjunk is bele akkor!:
A FURULYA RÖVID HANGSZERTÖRTÉNETE
A furulya a legrégebbi fúvós hangszereink egyike, ugyanis már az archeológiai kutatások is megerősítették, hogy az ókorban is használtak hasonló hangszereketazókori kelták és germánok. A ma használatoshoz hasonló furulya feltűnése azonban a 11. századig váratott magára, majd a reneszánsz kor egyik legkedveltebb hangszerévé vált. Abban a korban azonban a három lyukú változatavolt elterjedtebb, ugyanis a zenész csak egy kézzel játszott rajta, ami azt eredményezte, hogy a fából készült furulyájának felesleges lyukait faggyúval betömködte (egy kezes furulya). Később a barokk kor zenekarainak kedvelt tartozékaként tűnt fel, azonban fokozatosan kiszorította a 20. századtól kezdve a fuvola megjelenése a zenekari játékból.
A furulya egy aerofon, fúvós hangszer, melynek kevésbé ismert nevei még a csőrös-és egyenes fuvola is. Ez a két név azért ragadt rá, mert a harántfuvolával ellentétben fúvókája a levegőbefúvás irányában áll. Mivel a furulyán megszólaltatott hangok több oktáv terjedelműek, így fafúvós hangszernek is nevezhető. A hang úgy jön létre, hogy a sípon keresztül befúvott levegő egy ék alakú akadályba ütközik, mely a furulya hangszertestének rezgését gerjeszti. A befúvott levegő sebessége különböző fúvási technikák segítségével változtatható: például, ha erősebb hangot szeretnénk létrehozni, a nyelvünket röviden a síphoz nyomjuk, így létrehozva a staccato-hangnemet.
A furulyának négy csoportja van, melyek a következők:
-
Szopránfurulya
-
Altfurulya
-
Tenorfuurlya
-
Basszus furulya
A legismertebb, és egyben a zenetanításnál is jól ismert változata a Barokk hangrendszerű szporán és szopraino furulya. Azt azonban, hogy honnan tudjátok megkülönböztetni, hogy Germán vagy Barokk hangrend szerint van hangolva hangszeretek, a következő cikkben fogom elárulni, ahogyan azt is, hogy hány oktáv terjedelemmel bír eme kicsi, ám csodálatos hangú hangszer. :)
|